„Új Bábéit élünk, a fogalmak pokoli zűrzavarát. Gyaláza­tos hazugok megron­tották a szavak be­csületét."

 

 

 

Szalay Károly

Hiszterizált ország

 


Olvasom az ÉS „Pá­ratlan oldal"-án, hogy levelezőjük ül a szau­nában: „Bejön két bőrfejű, a sört kint hagyják a szekrénye­ken. A cammogó lép­tek, a sehová sem né­zés, a tar fej, a csuklyás izmok, elég egy­értelmű. Leülnek a néni mellé, az valami ké­pes újsággal bajlódik, nem tudja megfogni, annyira áttüzesedett, leejti, sopánkodik. Mire az egyik pannonszkin mély hangon: - Biztos Forró Tamásról van benne cikk. Majd a má­sik: - Vagy valami melegtéma. De közben ar­cuk sem rebben, nem nevetnek, semmi érze­lem. Két kőszobor. A néni feladja. Ülünk a csöndben. Csöpögünk. Szerintem érdekes ország."

A cikk érdekesebb. Csöpög az ÉS által hétről hétre sugallt előítéle­tektől. Ha kopasz, akkor szkinhed. Ha szkinhed, akkor pannon, vagyis magyar. Ha magyar, akkor nevelet­len, érzelemkoldus, humortalan, mássággyűlölő; félni kell tőle.

A cikkecske valóságtartalma is jellemző a „független" Pánikgyár írásaira. Delikvens összetéveszti a száraz gőzt a finn rendszerű gőz­fürdővel. Ez utóbbiba újságot nem szokás ép ésszel bevinni. A szaunában félhomály dereng, olvasni még szemüveggel sem lehet A vízgőz­ben „áttüzesedett" papír éppen olyan forró, mint a néni keze. Tehát nem égetheti a bőrét A hisztériakeltést és a lejáratást az MSZP és az SZDSZ rendszeresítette a többpárt rendszerű demokrácia választási eszköztárá­ban. Mind a két eljárásnak közös eredője az etikátianság, a tisztátalanság, a sunyiság. Mind a kettő a tömeglélektanra bazíroz, s sa­ját alantas érdekei védelmében megtéveszti, sőt manipulálja a közvéleményt. A hisztéria nem ismer országhatárokat. A posztkommu­nista országok őslakos magyarjait sújtó fizi­kai támadásoktól csak egy lépés a lincselés, amit a Gyurcsány-kormány málészájjal bá­mul, Bársony államtitkárral az élen.

Tegyük hozzá, hogy nemcsak a politika, hanem a közélet egyéb területein is jól érzé­kelhető a hisztéria. A vajdasági hetilap, a Hét Nap egyik vezércikkében Orosz Ibolya ezt írta: „Nem divatos, amit mondok. Manapság szapulni szokás a fehérköpenyeseket, hor­rorba illő kórházi történetekkel traktálni a vacsoravendégeket és a munkahelyi kollégákat, a bulvársajtó meg a tévé az orvosi mű­hibákból immár valósággal sportot űz. Én vi­szont a legjobbakat tudom mondani az orvo­sokról, az ápolónőkről - (...) "

E sorok a mi egészségügyhöz való hisztéri­kus viselkedésünkre is jellemzőek. Nem soro­lom most föl a hiszteroliberális (nem az én sza­vam) írók külföldön művelt magyarellenes uszításait a „Moszkva téri rasszista" hiedelem-keltésig. Ebből a tevékenységből bőven kive­szi a részét az Élet és Pánikgyár.

A polgári sajtóban mindig is a legmegvetettebb műfaj volt az úgynevezett revolverező új­ságírás. Fontos mozzanata a zsarolás, amely inszinuálással párosul, és a magánéletben való vájkálás, amelynek célja a szenzációhajhászás és a lejáratás. Sajnos, és ezt őszinte fájdalom­mal mondom, az Élet és Irodalom tényfeltáró vegyes hetilapból, egypárti érdekeket szolgáló bér-tollnok revolverező hecclappá süllyedt. Hitelét tovább rontja, hogy egyetlen politikus, Orbán Viktor elleni uszító és rágalmazó lappá deg­radálódott. És eszközeiben nem válogat. Legutóbb a Tokaj-ügyben egy nyilvánvalóan elfogult, mert sértett asszony közbűntényszagú, illegálisan beszerzett „dokumentumaira" alapította vádja­it. Ha például a titkosszolgálati módszerek tör­vénytelenek, a bíróság nem is veheti figyelem­be azokat, kivált, ha a koronatanú érintett az ügyben, aligha hiteles az állítása. Az igazi ön­gól és önleleplezés azonban az volt, hogy ami­kor a másodfokú ítélet hatályon kívül helyezte az elsőfokút, az ÉS védelmében megmozdult az egész baloldal. Botorul bevallva ezzel, hogy az ÉS lejárató kampányának ő a megrendelője haszonélvezője, s a parlamentben káromkodá­sairól elhíresült Szabó képviselő nem volt rest a kulturált beszédet hiányolni az ellenzéknél, Molnár László pedig még Orbán Viktor szemöldökrándulását is felügyelet alá helyeztetné legszívesebben. Ahogyan az ÉS nem függet­len, úgy nem az a revolverújságíró sem, aki „függetlensége" finanszírozására MSZP szer­vezettől kap közpénzből havi háromszázezret. Olyan ez a Tokaj-ügy, mint a szauna pan-nonszkinhedje, meg a gőzben „tűzforró" új­ságpapír. A kedvezőtlen ítélet azonnal a bíró­ságok ellen hergelte a kormányzópárt emi­nenseit, személyeskedő gyalázkodásba csap­va át a törvény képviselői ellen.

Lehet-e a baloldali pártnak és a zsurnaliszta szolgahadának ennél mélyebbre süllyedni? At­tól tartok, igen. •